2012. március 12., hétfő

A nagy Cola kísérlet


Elhatároztam hogy végére járok a pletykáknak és elvégzem a régóta közszájon forgó kísérletet.

A fiam frissen kihullott tejfogát egy pohár kólába teszem, és naponta készítek róla fényképet*.

Időnként megmosom, fogkefével, fogkrémmel, majd friss kólát teszek rá.
A kisérlethez a legnépszerűbb Coca-Colát használtam.
Az eredményt alább lehet megtekinteni.
* A fényképet reggelente, az ablak mellett természetes fény mellett készítem, ezért a világosság és a tónus nem mindíg egyforma. Photoshoppal próbálom a fehéregyensúlyt beállítani a háttérül szolgáló papírhoz, amikor szükséges.


0. Nap
Így nézett ki a fog a kisérlet elkezdése előtt. Megmostam, megtörölgettem, majd elkészítettem az első fényképet.



1. Nap
Így nézett ki a fog az első nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
Azt hiszem világosan látszik a barna lerakódás.



2. Nap
Így nézett ki a fog az második nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A barna lerakódás szépen vastagszik.


.
3. Nap
Így nézett ki a fog aharmadik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A széleken már fekete. A lerakódás már teljesen elborította.
Elővettem a fogkefét és a fogkrémet majd alaposan elkezdtem tisztítani.
Körülbelül 2 perces erőfeszítés után az alábbi kép lett az eredmény.
A 0-dik naphoz képest a fog jóval barnább, és a szélekről már nem tudtam eltávolítani a barna lerakódást.


4. Nap
Így nézett ki a fog a negyedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A barna réteg gyorsan kialakult rajta. Az alsó részen sötétebb mint felül. Az még nem derült ki, hogy a barna réteg a kóla lerakódása vagy pedig a fog feloldódásából visszamaradt iszap szerű dolog.
A következő fogmosás körül kiderül.



5. Nap
Így nézett ki a fog az ötödik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A barna lerakódás, vagy a fogból kioldott anyagok valamivel vastagabb réteget alkotnak mint tegnap.
Úgy tűnik, a kóla másképp hat a zománcon és másként a gyökéren. A zománcon az egész felületen egygyenletesen fejti ki hatását, míg a gyökéren az élek körül erősebb.



6. Nap
Így nézett ki a fog a hatodik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
Sok változás az előző naphoz képest nincs. Mintha a lerakódás kicsit vastagodott volna.



7. Nap
Így nézett ki a fog a hetedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A barna réteg az élek körül egyre vastagabb és sötétebb. A zománc is sötétedik.






8. Nap
Így nézett ki a fog a nyolcadik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
Első ránézésre nincs sok különbség az előző naphoz képest.
Viszont a fogmosás után kiderül hogy a fogzománc vékonyodik és már egyre kisebb felületet takar. A zománc által nem védett felületet erős fogmosás sem tudta kivilágosítani.
Az élek egyre csipkézettebbek, és a kinagyított képen látszik hogy már egy "nagyobb" darab is hiányzik. Elképzelhető hogy a fogmosás során tört le elgyengült darab A foggyökér egész felületén megfigyelhető egyfajta kagylós kopás.






9. Nap
Így nézett ki a fog a kilencedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
A barna réteg még vékony, és már látszik hogy a zománcot jórészt feloldotta.
Ezen a ponton elmondhatjuk hogy a kóla erősen erodálja a fogzománcot és a fog többi részét ott ahol nem egyenletes.

Eztán újra megmostam a fogat fogkrémmel, fogkefével, hogy tisztábban lássuk a zománcot.
Megállapíthatjuk, hogy a zománcot kevésbé színezi a cola, viszont látványosan oldja.






10. Nap
Így nézett ki a fog a tizedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam a fénykép elkészítéséhez.
Mivel tegnap is megmostam, a barna réteg ismét vékony.



Fogmosás után látjuk hogy a zománc, ahol még maradt, már áttetsző.
A gyökéren savszerű marás nyomai létszanak.





11. Nap


Így nézett ki a fog a tizenegyedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.Mostantól a fénykép elkészítéséhez fogkefével meg is mosom, mert a barna réteg csak gátolja hogy a fogon végbemenő változásokat megfigyeljük.
A gyökér tovább csipkéződik, a zománc pedig szinte teljesen eltűnt, csak a bal alsó sarokban maradt még egy kicsi.





12. Nap
Így nézett ki a fog a tizenkettedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Szinte semmi változás, a zománc tovább vékonyodott.





13. Nap
Így nézett ki a fog a tizenharmadik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Továbbra sincs sok változás.
A zománc viszont teljesen eltűnt. A barna anyag, ami a kóla szinét adja, átitatta az egész fogat.





16. Nap
Mivel a változások lelassultak, már nem készítek minden nap fényképet
Így nézett ki a fog a tizenhatodik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
A fog egyre sötétebb kóla színű, és az élek mentén már fekete, amit a fogmosás sem tud eltávolítani.





20. Nap
Így nézett ki a fog a huszadik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Változás továbbra is minimális. Azt vettem észre, hogy a gyökér élein a csipkék eltűntek. Azt nem tudom eldönteni, hogy a kóla oldotta le, vagy a fogmosás koptatta le őket.





26. Nap
Így nézett ki a fog a huszonhatodik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Már annyira fekete, hogy a fénykép elkészítéséhez több fényt kell használni hogy a részletek láthatók legyenek. Alapvető változás továbbra sincs, amit észrevettem, az a rágóélen látható csorbulás. A nagyításon kicsit jobban megigyelhető.





31. Nap
Így nézett ki a fog a harmincegyedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Komoly változás továbbra sincs. Talán a rágóélen levő csorbulás mélyült egy kicsit, de lehet hogy csak a fény miatt látszik úgy. A felület mintha simulna, szemben a második heti képpel amely mintha csipkézettebb felületet mutatott volna.





35. Nap
Így nézett ki a fog a harmincötödik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Semmi változás.



41. Nap
Így nézett ki a fog a negyvenegyedik nap után. Leöblítettem és megszárítottam, majd fogkrémmel, fogkefével megmostam a fénykép elkészítéséhez.
Semmi változás - Látszólag !!!!
Ha az ember elsősorban a fog VIZUÁLIS állapotára koncentrál, akkor nyilván fontos más jellemző változását nem veszi észre. Velem is ez történt. Hetekig azt vizsgáltam, hogy mik a látható jelei a fog kólában való áztatásának.
A fog mosása közben feltűnt, hogy a fog tapintása furcsán lágy, puha.
Elhatároztam, hogy "házi" keménységvizsgálatot fogok végrehajtani.



Először egy ruháscipeszbe fogtam be a fogat a leghosszabb tengelye végpontjainál, hogy lássam mi történik. A gyökeret rögtön behajtotta. Le is fényképeztem.



Utána kivettem a csipeszből, és lefényképeztem megint. Jól látszik, hogy a gyökeret teljesen ráhajtotta a fogra, és az eredetileg ívelt felületet lelapította.


A fényképezés után kézzel (körömmel) könnyen kihajtottam a behajlott gyökeret. A gyökér eldeformálódott, de nem tört le.A piros nyíl mutatja a benyomódást amit a műszerészcsipesz okozott amivel megfogtam hogy a ruháscsipeszbe befogjam a fogat.

Ezután egy gombostűvel megpróbáltam átszúrni a gyökeret. A hüvejkújjam nyomásával, közepes erővel sikerült. A gyökér még ekkor sem tört le. Alább különböző nézetben és nagyításban látható a gombostűvel átszúrt tejfog.

Itt látható, ahol a tű behatol a fogba.

Ezpedig a kimeneti oldal.

Tehát.... 41 nap után elmondhatjuk, hogy a fog elvesztette fő tulajdonságát, a keménységét. Persze, lehet, hogy előbb, de azt nem tudom mikor.
Nem tudom számszerűen, hogy a ruháscsipesz pontosan mekkora nyomást gyakorol, de az nyilvánvaló, hogy nem túl nagyot. Az is, hogy egy egészséges fog nem deformálódik el egy ruháscsipesz nyomása alatt.
A gombostűvel való átszúrás értékeit sem tudom számszerűsíteni, de az biztos, hogy egy egészséges fogat NEM lehet kézi erővel átszúrni egy gombostűvel.
Úgy tűnik, a fog anyaga mintegy kicserélődött. A csont eltűnt, és ami maradt, az egy jóva puhább anyag.
Ezek alapján feltételezhető, hogy az interneten terjedő "rémhírek" igazak, miszerint a Coca-Cola -ban áztatott fog feloldódik, eltűnik. Alapjában véve, a kisérlet alanyát már nem lehet fognak nevezni, mert csak alakjában az, anyagában és tulajdonságaiban nem.
Hogy pontosan mi, azt talán csak az Coca-Cola titkos összetételének néhány ismerője tudhatja.



52. Nap
A kisérlet a befejező szakaszához ért.
Utóljára vettem ki és mostam meg a fogat. Meglepve tapasztaltam, hogy az utolsó kisérletek nyomai alig látszanak rajta. A gyökér behajtásánál keletkezett gyűrődés teljesen kisimult, és a tű szúrás helye is alig észreveheő.






Egy tapétavágó késsel kettévágtam a fogat. Szinte ellenállás nélkül szaladt keresztül rajta a kés. Nem sikerült egyforma darabokra végni, pedig igyekeztem.




A nagyításon látszik, hogy a nagyobb darabban a fog közepe kicsit világosabb. Valószínű, hogy ott még maradt egy kicsit keményebb csontszövet, és az eltérítette a kés élét.




Ez itt a nagyobb darab kicsit nagyított, metszeti képe.
Azt hiszem, ritka szép keresztmetszet egy fogról, még ha szokatlan is a színe.
Talán egy fogásznak többet mond.
Az alsó felén látszik hogy a vágás felülete teljesen sima, ebből következtethetünk arra hogy mennyire puha a fog anyaga.
A kisérlet ezzel befejeződött.
Döntse el mindenki maga hogy milyen tanulságot von le belőle.
A kisérlet követőit bátorítani szeretném, hogy ők is próbálják ki, hogy a Coca Cola, a cukros víz, a gyümölcslé milyen nyomokat hagy a fogon. Éedekes lehet összehasonlítani az eredményeket.
Köszönöm figyelmüket, és várom megjezéseiket a blog végén.


20 000 évvel ezelőtt

Összehasonlításképpen itt van egy fog, ami 20 000 évig volt a földben.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése